Adventi gyertyagyújtás. November 29-én és december 20-án lelkészünket felkérték arra, hogy rövid áhítatot tartson a szoborparkban rendezett városi ünnepségeken.
December 24-én a szokásnak megfelelően a Művelődési Házban tartottuk szentesti istentiszteletünket mivel olyan sok gyermek szerepel, hogy a gyülekezeti teremben nem férünk el sosem. Hálát adunk Istennek, hogy idén is szép számmal vettek részt hittanosok és szüleik is. Az óvodások verset mondtak, a nagyobbak pedig szavaltak, és jelenetekben vettek részt. Az alkalom rövid igehirdetéssel zárult, és a Miatyánkat is elmondtuk. Valamennyi részt vevő lelkiekben felkészülhetett a Megváltó születésére.