Június 30-tól július 4-ig ifi hetet tartottunk felsős hittanosaink részére. Dr. Héjáné Angeli Vivien lelkésznő tartotta az alkalmakat. Az állatok a Bibliában témát választotta a napi bibliai leckékhez. Hirdette az evangéliumot, és tanítást adott azoknak, akik már rábízták az életüket Jézus Krisztusra.
1. kép: Kirándultunk a szolnoki repülőmúzeumba.
2. kép: A kecskeméti játékmúzeumban előadáson és kézműves foglalkozáson vettünk részt.
3. kép: A lelkésznővel bárányt készítettek. A bárány ismert keresztyén jelkép. Jézust, mint Isten bárányát említi a Biblia, aki elveszi a világ bűneit.Ő hal meg miattunk, helyettünk, értünk, hogy mi a mennybe jussunk.
4. kép: Sokat játszottak is. Voltunk strandon és lovagolni is.