A Pándi Református Egyházközségben minden évben ajándékcsomagokat készítünk, hogy sokak számára emlékezetessé tegyük Urunk születésének ünnepét. Hetekkel az ünnepek előtt gyűjtést indítunk, majd egyik bibliaóra után ott maradunk a gyülekezeti teremben, és megtöltjük a zacskókat. Egy ismerős zöldségkereskedő Monorról adja a narancsot, pedig nem is hívő. Ezen kívül piskótaszeletek, szaloncukrok, csokik kerülnek a csomagokba, melyeket a helyi üzletben vásárolunk meg. Idén is 100 csomag készült. A gyülekezeti asszonyok és a presbiterek hordják szét először az idős tagjainknak, akik nagy örömmel fogadják ezt a kedves köszöntést. Aztán kapnak a karácsonyi ünnepségen verssel, jelenettel szolgáló óvodás és iskolás gyerekek. Majd a megkeresztelt, de még óvodás hittanra nem járó kicsik kapják a többit egy-egy igés könyvjelzővel a család számára.
Nagy öröm számunkra, hogy kicsiny gyülekezetünket Isten minden évben megsegíti ebben a szeretetszolgálatban.
Nagy öröm számunkra, hogy kicsiny gyülekezetünket Isten minden évben megsegíti ebben a szeretetszolgálatban.